2020-ban is Santa Claus Cup!

Most már tudjuk: fontos mérföldkő volt 2007. Ebben az évben hívta ugyanis életre a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség az akkor már 15 éve létező short track Santa Claus Cup sikerén felbuzdulva a műkorcsolyázók és jégtáncosok azonos nevű versenyét.

A Santa Claus Cup vagy ahogy itthon emlegetjük, a Mikulás Kupa, a legifjabb kategóriák részvételével megrendezett hétvégi versenyként indult, ám az évek során valamennyi korosztály műkorcsolyázóit és jégtáncosait felvonultató, egyhetes rendezvénnyé nőtte ki magát, amely ma már Európa egyik legnagyobb utánpótlásversenyének számít.

Az eseményre immár évek óta több mint 400 korcsolyázó érkezik Dél-Amerikától Ázsiáig 40 vagy még több ország képviseletében. Számos a világ élmezőnyébe tartozó versenyző kezdte bontogatni szárnyait itt, a Mikulás Kupán – többek között az azóta már olimpiai ezüstérmes, négyszeres világ- és ötszörös Európa-bajnok francia jégtánckettős, Gabriella Papadakis és Guillaume Cizeron, a világbajnoki 6. és Európa-bajnoki 4. lett Deniss Vasiljevs vagy az Európa-bajnoki 5. belga Loena Hendrickx is.

A verseny színvonalát mutatja az is, hogy a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) éveken át fejlesztési támogatással is elismerte azt. Szövetségünk számára kiemelten fontos, hogy a Mikulás Kupa évről évre olyan nemzetközi közeget, bírói és technikai hátteret biztosít, amely révén magas színvonalú megmérettetésként szolgál a műkorcsolyázók és jégtáncosok számára.